now is the time
Hosszú előkészületek, milliónyi átgondolás, megfontolás, lustulás és egyéb tényezők után itt az idő a nyitásra. Rengeteget agyaltam rajta, de őszintén, nagyon hiányzott már egy oldal. Legalább egy éve már az utolsó blogomnak, és jót is tett ez a szünet, de elég volt már belőle. Egy kicsit más terepre "nézek", egy kicsit más stílussal próbálkozom, mint témát, mint írásmódomat tekintve, sőt, ahogy a weboldal stílusát nézem, úgy tűnik ebben is változtam egy picit. Térjünk a lényegre. Ahogy a bemutatkózó szövegben olvashattátok, amolyan véleményes, semmi esetre sem kritikás lapról van szó. Nem sok választja el a kettőt, de van különbség és sokkal jobb meghatározás az első, mint utóbbi. Lesz itt szó könyvekről, sorozatokról, filmekről, zenékről, sőt játékokról is, mert bizonyám, szorult belém némi kockaság is. Azon kívül tippek, trükkök, tanácsok és hasonló szerintem hasznonasnak minősített dolgok, meg úgy átalában olyan dolgok, amik engem foglalkoztatnak. Remélem élvezni fogjátok, mert én igen ^^ Így a végére még annyit; az oldal létrejöttének több oka is van. Az elsőt már feljebb említettem, hiányzott a dolog. A másik az, hogy nem igazán tökéletes a helyesírásom és a fogalmazásom, és hát mivel is lehetne ezen javítani, ha nem gyakorlással. A harmadik az, hogy szeretném veletek megosztani azokat a dolgokat, amiket én is szeretek, mert sok kedvencemre én is ilyen módon találtam rá, és jó dolognak tartom. A legfőbb ok pedig, nincs még egy olyan dolog, ami annyira elviselné a pofázásomat a semmiről, mint egy ilyen weboldal. Készülj világ!
u.i..: bemutatkozni mindenhol elfelejtettem. Deann vagyok {ejtsd: Dí-enn}. - nőnemű, a félreértések elkerülése érdekében.
|